A proALPHA-vállalatcsoport
A proALPHA-vállalatcsoport vezetői sokéves tapasztalatot mondhatnak magukénak a gyártó iparágakban, a szoftverágazatban, illetve a nemzetközi piacon működő középvállalatok számára végzett tanácsadás területén. Vezetőségünk emellett a nagy- és a kisvállalatok kihívásait egyaránt jól ismeri. Így szakértő kísérője lehet vállalata növekedésének – az egyes termelő üzemektől a szerteágazó kapcsolatokkal bíró globális szereplőkig.

Eric Verniaut
Ügyvezető igazgató (CEO)
Eric Verniaut
Ügyvezető igazgató (CEO)
Eric Verniaut ügyvezető legfontosabb feladata a vállalati stratégia, a vállalatfejlesztés, a nemzetközi növekedés, valamint a humánerőforrás-menedzsment irányítása a proALPHA-vállalatcsoportnál.
A francia születésű Eric Verniaut, sokéves nemzetközi pályfutásának köszönhetően, széles körű tapasztalattal rendelkezik a vállalatirányítási szoftverek, szakmai szolgáltatások és az értékesítés területén. A proALPHA-hoz való csatlakozását megelőzően nyolc évet töltött az SAP-nál vezetőként, utolsó pozíciója az EMEA, MEE és Kína terület operatív működéséért felelős felsővezető tisztsége volt. Az SAP-t megelőzően a Lawson Software-nél, egy ERP-t forgalmazó középvállalatnál felelt a nemzetközi értékesítésért és szolgáltatásért, illetve a német T-Systems Enterprise Services és gedas vállalatnál töltött 14 évet, ahol többek között Észak-Amerikáért volt felelős. Eric Verniaut az Anglia Ruskin University-n szerzett MBA fokozatot.
„A proALPHA hazai és nemzetközi szinten is erős növekedést mutat, ám közben szem előtt tartjuk a fenntarthatóság és a stabilitás szempontjait is. Ez egyszerre nyújt biztonságot ügyfeleinknek és teret az innovációnak, ami a mi és ügyfeleink fejlődését is biztosítja.“

Michael Finkler
Business Development
Michael Finkler
Business Development
Michael Finkler a proALPHA-vállalatcsoport Business Development részlegének a vezetője. Felelősségi körébe tartozik a vezető kutatóintézetekkel és szakmai szervezetekkel való kooperációs kapcsolatok kialakítása és ápolása. Michael Finkler a gyakorlatban megvalósítható Ipar 4.0-megoldások fejlesztésével foglalkozik, többek között a VDMA ügyvezetőségének szoftver és digitalizáció szakterületért felelős tagjaként, illetve a VDMA Landesverband Mitte és a Bitkom ERP fórum, valamint a FIR e.V. an der RWTH Aachen kutatócsoport tagjaként.
Alapítóként és az igazgatótanács elnökeként 1994-től az ALPHA Business Solutions AG felépítésén dolgozott, majd 2015-ben vezetőként ő irányította a vállalat proALPHA-vállalatcsoporttal való összevonását is. Ezt megelőzően évekig projektvezetőként és az ERP-tanácsadás vezetőjeként dolgozott a Hewlett-Packardnál.
„Az Ipar 4.0-val kapcsolatos számos kísérleti- és kutatási projektben a proALPHA a középvállalatok számára a gyakorlatban is használható digitális megoldásokon dolgozik. Ezeknél a megoldásoknál az ERP-rendszer tölti be a vezérlőközpont szerepét, az intelligens vállalat folyamat- és adatközpontjaként.“

Björn Goerke
Technológiai vezérigazgató (Chief Technology Officer)
Björn Goerke
Technológiai vezérigazgató (Chief Technology Officer)
Technológiai vezérigazgatóként (CTO) Björn Goerke a technológiai fejlesztésért és a proALPHA további felhőalapú digitális átalakításáért lesz felelős a jövőben.
A 69-es születésű, diplomás informatikus több mint 15 évig dolgozott az SAP-nál különböző vezetői pozíciókban.
Legutóbb az SAP Cloud Platform technológiai igazgatójaként és elnökeként a teljes technológiai és platform jövőképért, a stratégia és az innováció területeiért, valamint a csoport vállalatainak technológiai integrációjáért volt felelős az SAP csoport teljes on-premise és cloud termékportfóliójára vonatkozóan. A proALPHA-csoporthoz való csatlakozása előtti utolsó szakmai pozíciójában a Volkswagen csoport leányvállalatánál, a Cariadnál töltötte be a technológiai igazgatói pozíciót, ahol az igazgatótanács tagjaként az autóba épített operációs rendszer és a VW.AC felhőplatform szoftverfejlesztéséért is felelős volt.
„Célunk a proALPHA termékeinek az egyre dinamikusabbá váló piaci környezetben való jövőképes pozicionálása, hogy ezzel ügyfeleink és érdeklődőink számára az egyik legvonzóbb ERP+ ajánlatot kínálhassuk. Nagy hangsúlyt fektetünk a csapatjátékra, mert ez nem csak a termékről és a technológiáról szól, hanem mindenekelőtt az emberekről és a vállalati kultúráról. Az innovatív üzleti ötletek megvalósítása az integrált folyamatok révén a vállalatcsoport egészére kiterjedő közös feladat.“

Marine Gurzadyan
Corporate Development & Strategy
Marine Gurzadyan
Corporate Development & Strategy
Marine Gurzadyan 2020. júliusa óta a Corporate Development & Strategy területét vezeti a proALPHA-csoportban.
Felelősségi körébe tartozik a vállalati stratégia és a termékmenedzsment területe mellett a releváns szoftvermegoldások előrejelzése valamint a vállalati összeolvadások és felvásárlások témaköre. A proALPHA-csoport termékportfóliójának és ipari kompetenciájának növelése céljából azonosítja és kiválasztja a szóba jöhető potenciális vállalatokat. Ezen felül a megszerzett know-how integrációja és a folyamatos vállalati transzformáció bizosítása is feladatkörébe tartozik.
Marine Gurzadyan sokéves tapasztalattal rendelkezik a stratégiai vállalati- és tranzakciós tanácsadás területén. Mielőtt csatlakozott a proALPHA-hoz, nyolc évig dolgozott a KPMG könyvvizsgáló cégnél Németországban és Svédországban. Ez alatt ez idő alatt már részt vett különböző proALPHA-projektekben. A KPMG-nél többek között vállalati, termék- és felvásárlási stratégiával, valamint fúzió utáni integrációs és transzformációs programokkal kapcsolatos vezetői tanácsadással foglalkozott.
Marine Gurzadyan a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen tanult üzleti adminisztrációt.
„Célunk, hogy ügyfeleinknek olyan innovatív digitális megoldásokat kínáljunk, amelyek zökkenőmentesen támogatják jelenlegi és jövőbeli üzleti modelljeiket. Az ügyfélközelség, ügyfeleink elégedettsége és tehetséges munkatársaink képezik sikerünk alapját.“

Patrick Klein
Pénzügyi igazgató (CFO)
Patrick Klein
Pénzügyi igazgató (CFO)
Patrick Klein 2019 júliusától CFO-ként a gazdasági területért felelős a proALPHA-vállalatcsoportban.
A közgazdasági végzettségű banki szakember 2017 óta dolgozik a proALPHA-nál, jelenleg a Group Finance & Commercial terület vezetője. Különböző vállalatoknál és funkciókban végzett tevékenysége során szerzett közel 20 év tapasztalatát hozza magával. A proALPHA-hoz kerülése előtt az SAG-vállalatcsoport pénzügyi területén töltötte be a központi területért felelős vezető tisztségét, korábban pedig több évig a Praktiker pénzügyi vezetője volt.
„Folyamatosan növekedési pályán maradunk, tovább fejlődünk és célzott befektetéseket eszközlünk a technológiák és szakemberek területén. Ütőképes és áramvonalas struktúránknak köszönhetően így hozzáadott értéket teremtünk vevőinknek, partnereinknek és dolgozóinknak egyaránt.“

Michael T. Sander
Értékesítési igazgató (CSO)
Michael T. Sander
Értékesítési igazgató (CSO)
Michael T. Sander a proALPHA-vállalatcsoport értékesítési igazgatója, felelősségi körébe tartozik a vállalatcsoporthoz tartozó szoftverek és szolgáltatások értékesítési stratégiája.
A mérnök-fizikus Sander több mint 20 év alkalmazásértékesítésben szerzett tapasztalatot hozott a vállalathoz, az ERP-piacok ismeretét munkakörében alapozta meg: hat éven át dolgozott ügyvezetőként a proALPHA osztrák és magyar leányvállalatainál, és ezidő alatt a proALPHA markáns pozíciót tudott kiépíteni ezeken a piacokon. A proALPHA előtt Michael T. Sander 14 évig dolgozott Ausztria egyik vezető technológiai vállalatánál, a Kapsch vállalatcsoportnál, ahol különböző vezetői pozíciókat töltött be, többek között értékesítési igazgatóhelyettes is volt.
„A feladatunk nem csak annyiból áll, hogy segítsünk ügyfeleinknek és potenciális vevőinknek folyamataik javításában. Mi lehetőségeket teremtünk, amik segítségével nemcsak ma, hanem holnap is előrébb juthatnak, így új utakat tárunk fel előttük. Így valóban hozzáadott értéket adunk nekik.“

Michael Wüstemeier
Operatív ERP vezérigazgató (Chief Operating Officer ERP)
Michael Wüstemeier
Operatív ERP vezérigazgató (Chief Operating Officer ERP)
Michael Wüstemeier a proALPHA csoport ERP COO-jaként a tanácsadási és projektüzletágért felelős.
A proALPHA-nál eltöltött 14 év alatt a gazdasági informatikus már több sikertörténetet is magáénak tudhat. A Consulting részleg igazgatójaként több mint 12 éven át a proALPHA tanácsadói tevékenységének bővítéséért volt felelős Németországban. Legutóbb a proALPHA Austria ügyvezető igazgatójaként kétszámjegyű árbevételnövekedést ért el a szakmai szolgáltatások és az értékesítési eredmények terén a Corona-járvány és az ukrán háború által jellemzett piaci környezet ellenére. Az informatikai és tanácsadó cégeknél végzett korábbi tevékenysége révén nagy tapasztalattal rendelkezik különböző méretű ügyfelek támogatásában és tanácsadásában.
„Ügyfeleink gazdasági sikere a legfőbb prioritásunk. Velük szoros együttműködésben olyan megoldásokat dolgozunk ki, amelyek segítenek ügyfeleink versenyképességének tartós fenntartásában.“
proALPHA leányvállalatok

Michael Wüstemeier
Ügyvezető igazgató (MD), Ausztria
Michael Wüstemeier
Ügyvezető igazgató (MD), Ausztria
A proALPHA Software Austria GmbH ügyvezető igazgatójaként Michael Wüstemeier felelős a proALPHA minden ausztriai tevékenységéért.
Az okleveles gazdaságinformatikus korábbi mukaköreiből adódóan jól ismeri a szoftver- és tanácsadás-üzletágat: ausztriai ügyvezetővé való kinevezése előtt több mint 12 évig dolgozott a proALPHA tanácsadói üzletágának kiépítésén Németországban, amit aztán tanácsadásért felelős igazgatóként vezetett.
Az ezt megelőzően IT- és tanácsadócégeknél végzett munkáinak köszönhetően jelentős tapasztalatokkal rendelkezik a különböző méretű ügyfelek kezelésében és a nekik való tanácsadásban. Szóvivőként és referensként az innovációval kapcsolatos témákért felelős.
„Felkészítjük ügyfeleinket a digitális jövőre a megfelelő folyamatokkal, a megalapozott tanácsadással és innovatív, ágazatspecifikus szoftverünkkel. Jól bevált módszerek garantálják a minőséget és tervezhetőséget a megvalósítás során. Ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy ügyfeleink megőrizhessék erős pozíciójukat a piacukon.“

Martin Bühler
Ügyvezető igazgató (MD), Svájc
Martin Bühler
Ügyvezető igazgató (MD), Svájc
A svájci leányvállalat ügyvezető igazgatójaként Martin Bühler feladata a proALPHA svájci és franciaországi pozíciójának kiépítése.
Az eredetileg műanyagipari technológusként végzett Bühler több mint 20 évnyi tapasztalattal rendelkezik ERP-rendszerek különböző ágazatokban való értékesítése és implementálása terén, és az ERP-rendszereket felhasználói oldalról is jól ismeri. A proALPHA-nál betöltött ügyvezetői állása előtt különböző, üzleti szoftvereket forgalmazó vállalatoknál dolgozott vezető pozícióban, többek között tagja volt a Codex ügyvezetői testületének, mielőtt a proALPHA átvette a vállalatot.
Martin Bühler Executive MBA-t szerzett a Luzerni Egyetemen (Hochschule Luzern), szabad idejében rendszeresen végez önkéntes munkát. A folyamat- és Supply Chain tanácsadásról szerzett tudását 12 éven át a GS1 docenseként adta át másoknak.
„A sikeres ügyfelek elégedett ügyfelek. Tanácsadásunk és szoftverünk segítségével előrejelezzük az ügyfeleinkre váró igényeket, optimalizáljuk folyamataikat és hozzájárulunk piaci pozíciójuk megőrzéséhez - a hosszútávú siker érdekében.“