Növekedés a környezet részeként
Rendszeralapú energiagazdálkodás
Az ENIT Agent egy a középvállalatok energiafogyasztásának mérésére és elemzésére szolgáló, többszörösen díjnyertes, mindenre kiterjedő megoldás. A proALPHA csoport energiagazdálkodási rendszere néhány perc alatt csatlakoztatható, és a meglévő mérőeszközök könnyen integrálhatók. Minden médiumot, például az áram-, gáz-, hő- és vízfogyasztást másodpercenként rögzíti, lehetővé téve ezzel egy valós energiakontrollt, például az ISO 50001 tanúsítványhoz. A teljesen automatikusan gyűjtött adatok alapján cselekvési javaslatokat is kínál az energiafogyasztás csökkentése vagy az energiahatékonyság javítása céljából. Ilyen módon rendszerint 5 és 20 százalék közötti megtakarítás is elérhető. Az adatokból következtetéseket is levonhat szükséges karbantartási időközökre vonatkozóan ("Predictive Maintenance").
Intelligens energiagazdálkodás
Az ENIT Agent együtt növekszik az ügyfélrendszerekkel, képes leolvasni az összes szokásos mérőtípust, és intelligens hálózati interfészként (Smart Grid) szolgál. Ilyen módon a különböző méretű ipari vállalatok számára lehetővé teszi, hogy felelősségteljesen kezeljék környezetünket és annak részeként fenntarthatóan növekedjenek. Így amellett, hogy bolygónk fellélegezhet, ügyfeleinknek hosszú távon kifizetődő versenyelőnyt is kínálunk.
Kapcsolatot teremt
Néhány kiemelkedő megoldásunk
-
Energiamonitorozás
Energiafogyasztását ENIT rendszerünkkel rugalmasan és maximális kompatibilitással megfigyelheti.
-
Adatrögzítés
Különböző gyártók meglévő fogyasztásmérőit gyorsan és egyszerűen leolvasva átfogó képet kaphat energiafogyasztásáról.
-
Mérési koncepció tervező
Az ingyenes ENIT tervezőeszköz segítségével elkészítheti és továbbfejlesztheti a fenntartható energiagazdálkodás alapját képező mérési koncepcióját.
-
Villamosenergia-mennyiség elhatárolás
A saját termelésből származó villamos energia mennyiségének korlátozása harmadik félnek történő továbbadáskor, a villamosenergia-árkedvezmények igénybe vétele céljából.
-
Csúcsterhelés csökkentése
Célzott intézkedésekkel és az átláthatóság biztosításával csökkentse energiaköltségeit és kerülje el a drága csúcsterhelést.
-
Reporting
Tartsa szemmel vállalatának összes releváns energiajelentését, és használja az értékeléseket az energiaauditok és az energiaoptimalizálás alapjául.
Tele energiával. Zéró kibocsátás.
Az ENIT 2014-es alapítása óta az ipari középvállalatok energiafelhasználásának optimalizálásán dolgozik. A rendszert több mint 200 ipari ügyféllel együttműködve folyamatosan fejlesztjük, hogy lefedje a mai és a jövőbeni ipari létesítmények egyedi elektrotechnikai, informatikai és energiagazdálkodási igényeit.
(csak németül)
Visszahívást kérni
Felkeltettük az érdeklődését?
Szívesen visszahívjuk, és egy kötetlen beszélgetésben segítünk feltárni az energiafogyasztás optimalizálásában rejlő lehetőségeket. Biztosítjuk, hogy megoldásaink legalább olyan változatosak és egyediek, mint az Ön folyamatai.
Hagyja meg telefonszámát és a megkeresés tárgyát, hamarosan jelentkezünk.