proAlpha Soziale Verantwortung

A proALPHA segítséget nyújt

Osztozás a sikeren – szociális felelősségvállalás a hétköznapokban

A siker számunkra egyben szociális felelősségvállalást is jelent és ennek értelmében készek vagyunk adni is – hiszen nem mindenki él az élet napos oldalán. Helyzetük javításához a proALPHA kész hozzájárulni.

A proALPHA társadalmi szerepvállalásának fókuszában a cég székhelyeihez közeli, helyi intézmények támogatása van, Kaiserslauternben, illetve Ahrensburgban, valamint a távoli Kenyában. A támogatás hasznonélvezői gyerekek és idősek.

Sternenbrücke gyermek hospice, Ahrensburg

A Sternenbrücke gyermek hospice egy gyerekeknek és fiataloknak létrehozott intézmény, akik olyan gyógyíthatatlan betegségben vagy degeneratív megbetegedésben szenvednek, melyekhez már nem létezik gyógyító terápia és akik várhatóan már csak korlátozott ideig vannak közöttünk. A fiatal betegek hátralevő idejüket így védett környezetben, nyitott és családi légkörben tölthetik el.

Logo: Sternbrücke

Krebshilfe Kaiserslautern „Mama/papa rákos“

A „Mama/papa rákos“ nevű kezdeményezést 2009 áprilisában a Krebsgesellschaft Rheinland-Pfalz e.V. (rákellenes társaság) indította útjára. Célcsoportját olyan gyerekek és fiatalok alkotják, akik élete az egyik szülő rákdiagnózisa következtében kizökkent a normál kerékvágásból.

A „Mama/papa rákos“ e.V. támogató csoport azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a projekthez megteremtse a megfelelő pénzügyi keretet. Így az érintett családok részesülhetnek abban a segítségben, melyre ebben a nehéz helyzetben annyira szükségük van.

Logo: Krebsgesellschaft
A proALPHA Németországban és Kenyában különböző intézmények támogatásával nyújt segítséget mindenütt, ahol erre szükség van – gyerekeknek és időseknek, saját háza táján és a világ más tájain is.

„alt-arm-allein“, Kaiserslautern

„alt-arm-allein“ e.V. egy a Kaiserslautern városban élő és közigazgatási körzetébe tartozó, pénzügyileg nehéz helyzetbe került idős emberek segítésére létrehozott szervezet. A 60 év fölötti, alapellátásra szoruló egyedülálló időseket a közel 100 önkéntes nem csupán anyagilag, de mindenekelőtt érzelmileg is támogatja. „alt-arm-allein“ adományokból tartja fenn magát.

Logo: Alt-Arm-Allein

St. Christophorus, Kaiserslautern

A St. Christophorus Caritas-központ hajléktalan férfiak és nők számára nyújt segítséget. Az érintettek szállást és tanácsadást kapnak, és ebben a nehéz életszakaszban, vagy esetleges vészhelyzetben gondoskodnak róluk.

Az adventi időszakban a proALPHA munkatársai egy karácsonyfadísz-vásárlási akció keretében nagy elkötelezettséget mutatva támogatják a szervezet karácsonyi ünnepségét, valamint a rászorulók számára a hálózsákok és ruházat vásárlását.

Logo: Caritas

Rotary Distrikt 1860 (Rarieda/Kenia)

A Rotary Distrikt 1860 segítségnyújtási projektje (Rarieda/Kenia), az első Future-Vision-projektek egyike, egy kiváló példája a modern fejlesztési együttműködésnek és a Global-Grant-projektek hatékonyságának.

A nyugat-kennyai Viktória tó partján fekvő Rarieda tartomány az ország egyik legszegényebb régiója. Az ott élő emberek szükséget szenvednek minden fontos dologban. A lakosság 70 százaléka napi egy dollárnál kevesebből, azaz jelentősen a szegénységi küszöb alatt él. A HIV-vírussal és maláriával fertőzöttek aránya itt a legmagasabb az országban. Az emberek körülbelül egy negyede HIV vírussal fertőzött. A gyermekek és fiatalok 35 százaléka árva.

A segélyprojekt Central Uyoma közösséget és a Rarieda tartományben élő 36 falvat, 3.500 háztartást és 12.000 embert bizonyos értelemben „örökbefogadta“. A támogatási intézkedések központjában nem csak a betegségek megelőzése és az orvosi ellátás áll. A szükséget szenvedő családok anyagi támogatásban részesülnek, hogy így képesek legyenek az önellátásra. A projekt ezen felül átveszi az iskolai felvilágosítás feladatát is. Már egy év alatt figyelemreméltó sikerekről számolnak be.

Ez a kiemelt projekt - eredetileg a RC Neunkirchen/Saar egy klubprojektje - 2011. augusztusában indult útjára és időközben területi projektté nőtte ki magát.

Rotary 1860

Lindgren-ház Bonnban

Ha újszülöttek, gyermekek vagy fiatalok akut veszélyben vannak, akkor azonnali segítségre van szükség. A Lindgren-házzal az alapítók lehetőséget teremtettek az azonnali segítségre. Ha a gyámügyi hivatal úgy dönt, hogy gyerekeket egy veszélyes helyzet kapcsán családjukból rövid időre ki kell hozni, ők itt azonnal otthonra találnak. Az intézet hat, három és nyolc év közötti gyerek számára kínál helyet. Az intézmény kifejezetten a kisgyerekek igényeinek megfelelően lett kialakítva, nagy kerttel rendelkezik és kreatív sarokkal, valamint több olyan helységgel, ahol a gyerekek mozgással és játékkal töltheti idejüket.

Jugendhilfe Godesheim