unternehmen-hero

Dr. Friedrich Neumeyer

Chief Executive Officer (CEO)

A proALPHA-csoport vezérigazgatójaként Dr. Friedrich Neumeyer felelősségi körébe tartozik a stratégia, a vállalatfejlesztés, a kontrolling, valamint a humán erőforrások.

Nemzetközi ERP-környezetben, illetve a kis- és középvállalati piacszegmensen szerzett szaktudását és tapasztalatait az SAP SE-nél töltött tíz éves menedzsment-karrierje során szerezte. Ott utoljára a D-A-CH értékesítési régió ügyvezetésének tagjaként a kis- és középvállalatok üzletágért, a partneri kapcsolatok kiépítéséért valamint a Cloud-megoldások értékesítéséért volt felelős. Ezt megelőzően többek között az SAP kis- és középvállalkozások számára értékesítő partnerek és rendszerpartnerek általi globális értékesítéséért volt felelős. Dr. Friedrich Neumeyer karrierjét vállalati tanácsadóként kezdte a McKinsey-nél. Fizika szakon végzett a TU Darmstadt egyetemen. Disszertációját kísérleti magfizika témában írta. Ezen felül a közgazdaságtudomány szakot is elvégezte a Hagen szabadegyetemen.

„A proALPHA-t következetesen egy piaci átlagot meghaladó növekedési pályára állítottuk. Ez ügyfeleinknek hosszú távon is biztonságot kínál, mindenre kiterjedő támogatást és egy olyan technológiát, ami halad a korral.“

Friedrich Neumeyer

Michael Finkler

Business Development

Michael Finkler a proALPHA-vállalatcsoport Business Development részlegének felelőse és tagja a konszern igazgatóságának. Felelősségi körébe tartozik a vezető kutatóintézetekkel és szakmai szervezetekkel való kooperációs kapcsolatok kialakítása és ápolása. Csapata a gyakorlatban megvalósítható Ipar-4.0-megoldások fejlesztésével foglalkozik.

Michael Finkler több, mint 25 éve foglalkozik szervezeti tanácsadással és kis- és középvállalatoknál ERP-rendszerek bevezetésével. Az ALPHA Business Solutions AG alapítójaként és az igazgatótanács elnökeként 1994 óta több, mint 350 ERP-projekt bevezetésében és támogatásában vett részt. Ezt megelőzően projektvezetőként és a Hewlett-Packard ERP-tanácsadóinak vezetőjeként széles körű gyakorlati tapasztalatot szerzett különböző IT-rendszereket működtető számos projektben.

„Az Ipar 4.0-val kapcsolatos számos kísérleti- és kutatási projektben a proALPHA a kis- és középvállalatok számára a gyakorlatban használható megoldásokon dolgozik. Az ERP-rendszer ebben kapcsolóközpontként működik és biztosítja, hogy az összes rendszer kéz a kézben együttműködjön.“

Michael Finkler

Patrick Klein

Chief Financial Officer (CFO)

Patrick Klein 2019 júliusától CFO-ként a gazdasági területért felelős a proALPHA-vállalatcsoportban.

A közgazdasági végzettségű banktisztviselő már 2017 óta dolgozik a proALPHA-nál, utoljára a Finance & Commercial csoport vezetőjeként. Különböző vállalatoknál és funkciókban végzett tevékenysége során szerzett közel 20 év tapasztalatát hozza magával. proALPHA-hoz kerülése előtt az SAG-csoport központi pénzügyi területi vezetőjeként dolgozott, illetve előtte több évig a Praktiker pénzügyi vezetője volt.

"Folyamatosan növekedési pályán maradunk, tovább fejlődünk és célzottan technológiákba és emberekbe fektetünk be. Ütőképes és karcsú struktúránknak köszönhetően így értéktöbbletet teremtünk vevőinknek, partnereinknek és dolgozóinknak".  

Patrick Klein

Gunnar Schug

Chief Technology Officer (CTO)

Gunnar Schug 2017. áprilisától kezdve a proALPHA-vállalatcsoport CTO-ja. Feladatkörébe tartozik a standard fejlesztés mellett a dokumentáció, a minőségbiztosítás és a szerviz területe.

A matematikus végzettségű Schug 1999 óta számos fejlesztői feladatkörben dolgozott a proALPHA-csoportban, utoljára a szoftverfejlesztés vezetőjeként. Ebben az időszakban jelentős szerepe volt a proALPHA szoftver fejlesztésének alakulásában és szolid, megalapozott technológiai ismeretei, valamint a vevők alapvető üzleti folyamatainak ismerete komoly know-how-t jelentenek a proALPHA számára. Gunnar Schug különösen a usability (használhatóság) és a mesterséges intelligencia, valamint a proALPHA által kínált cloud-megoldás előmozdítását tartja szem előtt.

„Természetesen hangsúlyt fektetünk meglévő ügyfeleink folyamatos kiszolgálására. Ugyanakkor új innovációs célokra is összpontosítani akarunk. Ennek előnyeit végeredményben az összes ügyfelünk élvezi.“

Gunnar Schug

Andree Stachowski

Chief Sales Officer (CSO)

Andree Stachowski 2015 januárja óta a proALPHA-vállalatcsoport CSO-ja. Az ő feladatkörébe tartozik a szoftver- és szolgáltatások értékesítésének stratégiai kialakítása Ezen felül irányítja a németországi értékesítést is.

Andree Stachowski végzettségét tekintve gépészmérnök, de rendelkezik esztergályos szakképesítéssel is. Az ERP-megoldások kis- és középvállalatok számára történő értékesítésében közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik, így teljesen tisztában van a gyártó vállalatok elvárásaival, vállalatirányítási rendszerekkel szemben támasztott követelményeivel. Mielőtt a proALPHA-hoz került volna, Andree Stachowski az AllforOneSteeb AG ügyvezetőjeként tevékenykedett, mely cég a legnagyobb SAP-rendszerpartner a kis- és középvállalatok német nyelvű piacán. Korábban menedzsment-feladatokat látott el az Infor Global Solutions-nél valamint egy Sage-közeli rendszerpartnernél. Legfontosabb célkitűzése: az ügyfeleknek és érdeklődőknek ágazatra fókuszált tanácsadással hozzáadott érték teremtése. Csapatát ebben a proALPHA ügyfeleknél végzett 1.800-nál is több implementálás során összegyűlt tapasztalat és bevált gyakorlat (Best-Practice) támogatja.

„Nagy fontosságot tulajdonítunk a célzott tanácsadásnak. Az ügyfeleinkkel való sokéves együttműködésből értékesítőink is sokat profitálnak, szakmailag tapasztalt partnerekké és ágazati szakértőkké válva.“

Andree Stachowski

Nicolás Steib

Chief Operating Officer (COO)

Nicolás Steib 2017. októbere óta a proALPHA-vállalatcsoport COO-ja és a proALPHA Consulting GmbH ügyvezető igazgatója. Az ő feladatkörébe tartozik a proALPHA tanácsadási- és projektüzletága.

A svájci közgazdász különböző ERP-szolgáltató vállalatok vezetőjeként több, mint 20 év nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Az SAP-nál a szerviz üzletágért volt felelős Európa nem német nyelvű országaiban, valamint globális szinten különböző szolgáltató üzletágakért. 

„Az elsődleges prioritást vevőink jelentik számunkra. Hallgatunk rájuk és tanulunk tőlük. Csak így tudjuk a projekteket és megoldásokat úgy megvalósítani, hogy azok vevőink igényeinek száz százalékosan megfeleljenek.“

Nicolás Steib